Emberek, akik mindig éhesek

Kényszeres túlevés és bulimia

Az orvosok a kóros éhségérzet két szakaszát különböztetik meg: a kényszeres túlevést és az azt követő bulimia. A rendellenesség általában még serdülőkorban vagy fiatalkorban is kialakul, gyakran szigorú diéták hátterében. A stressz, a depresszió, a családban és a társak körében tapasztalható problémák rontják a helyzetet – az ember szó szerint rossz hangulatot kezd el megragadni. Ebben a szakaszban az étel típusa számít, előnyben részesítik a „gyors” szénhidrátok osztályát – liszt, édességek, tészta, gazdag péksütemények.

Ha a betegséget nem kezelik a kényszeres túlevés szakaszában, akkor jön a következő szakasz – a bulimia. A korai szakasztól egy további félelem és szégyenérzet különbözik. Az ember félni kezd attól, hogy elveszti az irányítást az ételfogyasztás felett, túllépi a kalóriabevitelt, és súlyfelesleget hízhat. Ennek eredményeként a bulimiások gyakran hánynak étkezés után, különféle fogyókúrás eszközöket használnak, beleértve a gyógyszereket is. A testsúly és a megjelenés a betegek önbecsülésének és a társadalomban való elfogadásának alapja. A bulimia az anorexia következményeként alakulhat ki, mert nagyon hasonló okai vannak.

A pszichiáterek szerint nem olyan egyszerű azonosítani a bulimiás személyt. Leggyakrabban olyan emberekről van szó, akik nem elhízottak (ez a kényszeres túlevés szakaszában figyelhető meg), zártak önmagukban, és nem osztják meg problémáikat másokkal.

A bulimia mentális rendellenesség, de más egészségügyi következményekkel is jár:

• Endokrin rendellenességek (beleértve a 2-es típusú diabetes mellitust is), amelyek gyakran a beteg testsúlyának állandó változása után alakulnak ki.
• Az emésztőrendszer betegségei, beleértve a gyomorhurutot és a fermentopátiát.
• A torok és a garat gyakori betegségei (mandulagyulladás, pharyngitis, légcsőgyulladás).
• Bőrgyógyászati betegségek.
• Vérszegénység.
• Avitaminózis.
• Szabálytalan szívritmus.
• Fogászati problémák (az állandó hányás hátterében).
• Veseelégtelenség.

Túlevés és hormonok

Az állandó éhségérzet nem járhat mentális zavarokkal, esetenként más betegségek tünete, amelyek az éhség- és jóllakottságérzés központi vagy perifériás szabályozásának zavarait okozzák. A hiperrexia második oka a mentális zavarok után a hormonális zavarok. Tehát a huszadik század 90-es éveiben két új hormont fedeztek fel, amelyek felelősek a teltségérzetért – a leptin, majd később – a ghrelin. És ha a leptin képes elnyomni az étvágyat, akkor a ghrelin éppen ellenkezőleg, éhséget okoz. Ugyanakkor az állandóan túlevő emberekben rezisztencia alakul ki a leptinnel szemben – az elhízott betegek szervezetében megnő a szintje. Ebben a szakaszban rendkívül nehéz kordában tartani az éhségérzetet.

Az 1-es típusú cukorbetegségben a túlzott étvágy inzulinhiánnyal jár. Ő a felelős a glükóz sejtekbe történő szállításáért, és ha ez nem elég, a keletkező táplálék nem tud teljesen felszívódni – az ember fogy, ugyanakkor állandóan fej- és fejfájást tapasztal. szomjúság. Az éhség a pajzsmirigyhormonok emelkedését is kiválthatja. Jellemző, hogy a pajzsmirigy túlműködésével az ember nem hízik túl, éppen ellenkezőleg, gyakran túlzott soványság jellemzi.

Emlékeztetni kell arra, hogy a különböző hormonok szintézise és a hyperrexia okai nem feltétlenül olyan nyilvánvalóak. Klasszikus példa a túlevés alvászavarok esetén. Ez összefügg a melatonin hiányával, amely csak éjszaka és csak alvás közben képes szintetizálni. Hiánya befolyásolja a szerotonin („boldogsághormon”) szintjét, és ez befolyásolja a pajzsmirigyhormonok és mások termelődését. Ezért a krónikus alváshiány vagy az éjszakai munka során az étkezési szokások zavarai elsősorban hormonális problémákkal járnak.

A túlevés nem csupán szokás

A társadalomban más a hozzáállás a túlevéshez és az éhezés kóros hiányához. Ha az anorexiát még mindig gyakrabban tekintik betegségnek, akkor a túlzott étvágy az akaraterő és az ember személyes tulajdonságainak hiányának tulajdonítható. Ez a hozzáállás csak súlyosbítja a bulimiát, mivel a betegség egyik jellemző tünete az újabb meghibásodás miatti növekvő szégyenérzet.

Ugyanakkor az orvosok egyre több bizonyítékot kapnak arra, hogy a túlevés nem csupán rossz szokás. Tehát a washingtoni Children’s National Medical Center (Children’s National Medical Center) tudósai Dr. Brittany Collins vezetésével az elmúlt években számos tanulmányt végeztek, amelyek megerősítették, hogy a bulimiás betegek agya atipikusan reagál. ételjelzésekre. Az egyik kísérletben 20 nő vett részt – 10 szenvedett étkezési zavaroktól, a másik 10 pedig egészséges volt. Minden alany ugyanazt az ételt etette, hogy kiküszöbölje a természetes éhség esélyét. A nők egy sor lehetetlen matematikai feladatot is kaptak, ami növelte a stresszszintjüket. Ezt követően különféle képeket mutattak be nekik, először semleges jellegűek, később pedig ételekről készült képeket. A tesztelés során agyi szkenneléseket végeztek, amelyek kimutatták, hogy a bulimiásoknál az ételképek megtekintésekor az önbecsülésért és a reflexióért felelős területeken csökkent a véráramlás, ami átmenetileg elnyomta őket.

Ezekből az adatokból a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a táplálék segítségével a bulimiások fiziológiai szinten depresszióval és más súlyos pszichés állapotokkal küzdenek. Az ételjelzés valójában fontos összetevője annak, hogy elvonja a figyelmet a negatív önvizsgálatról.

Jellemző, hogy az egészséges nőknél nem volt ilyen reakció, bár szubjektív érzéseiket leírva ők is megjegyezték a stresszes helyzetek utáni étkezés utáni sóvárgást. Ez azt sugallja, hogy egy egészséges ember is képes időnként „megragadni a stresszt”, de egy bulimiás ember számára a negatív érzelmek utáni túlevési rohamok fiziológiai szükségletek.

Genetika és étkezési zavarok

Az orvosok egyre inkább hajlamosak azt hinni, hogy a bulimia genetikai betegség. Sőt, nagyon valószínű, hogy ez egy örökletes betegség, mivel a kényszeres túlevést az esetek körülbelül felében diagnosztizálják azoknál a betegeknél, akiknek az egyik szülője már szenvedett ebben a betegségben.

A bulimia genetikai természetének egyik első megerősítését az Universite de Rouen (Roueni Egyetem) francia tudósok kapták. 95 embert vizsgáltak, és 430 gént tudtak azonosítani, amelyek felelősek a betegségre való hajlamért. Minden gén két nagy csoportra osztható: egyesek az étvágyat fokozó bélneuropeptidek termelődését befolyásolják, míg mások a gyulladásos folyamatok fokozott kockázatával járnak. Ez volt az első géncsoport, amelyet leggyakrabban bulimiás emberekben találtak meg.

Később az Iowai Egyetem (Iowa Egyetem) szakértői azonosították az ESRRA gént, amelynek lebomlása étkezési zavarokat okozhat. 2017-ben kollégáik nagyszabású vizsgálatot végeztek, amelyben 93 bulimiában és anorexiában szenvedő önkéntes adatait hasonlították össze több mint 60 000 ember adataival. A betegségek genetikai természetét igazolták, emellett azt is megállapították, hogy a GLP1 receptor mutációja komoly kockázati tényező a bulimia kialakulásában. A specifikus mutációk és gének azonosítása kritikus szerepet játszhat az étkezési zavarokkal küzdő betegek gyógyszerfejlesztésében. Például manapság vannak olyan gyógyszerek, amelyek kijavíthatják a GLP1 hibáit.

Bulimia-kezelés

A modern pszichiátriában a bulimia a kábítószer- és alkoholizmus mellett az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegségnek számít. És ha más függőségek esetén teljesen kiküszöbölhető az azokat okozó tényezők, akkor a pszichogén túlevésben szenvedő személynek folyamatosan foglalkoznia kell a függőség témájával – az étellel. Ez jelentősen megnehezíti a kezelést, és a bulimia szinte gyógyíthatatlan betegséggé teszi, amely súlyos visszaesés kockázatával jár.

A kezelés fontos része a kognitív viselkedésterápia, a pszichoterapeutával való foglalkozások és a csoportos foglalkozások. Manapság speciális programokat dolgoznak ki annak érdekében, hogy az orvosok könnyebben dolgozhassanak bulimiás betegekkel. Az egyik módszert ausztrál orvosok javasolták a Queenslandi Egyetemről (University of Queensland), Sten Stendl vezetésével. Szimpatikus fókuszú terápiájuk olyan megközelítést kínál a páciensnek, amelyben fokozatosan megszabadul a túlevés bűntudatától. „Az önkritika, az öncélú ellenségeskedés és a szégyen hozzájárul az evészavarok kialakulásához és folytatódásához. Emellett jelentősen csökkentik a kezelés hatékonyságát” – jegyzi meg Sten Stendl.

Evészavarban szenvedő betegek pszichoterapeuták antidepresszánsokat írnak fel. Ezenkívül bizonyos esetekben az ilyen gyógyszereket meglehetősen hosszú tanfolyamokra, több évre is fel lehet írni. A pácienst ambulánsan figyelik meg, vagy kórházba helyezik a klinikán.

2017-ben a londoni King’s College evészavar kutatói javasolták a bulimia kezelését az agy elektromos stimulálásával. A vizsgálat eredményei szerint a túlevésben szenvedő betegeknél a terápia megkezdése után 1 nappal a betegség tünetei 30%-kal csökkentek. A transzkraniális egyenáramú stimuláció (tDCS) segíthet a depresszióban, krónikus fájdalomban és még a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél is.