Neuroreuma, a betegség okai

Mint már említettük, a neurorheuma kialakulása a kötőszöveti struktúrák elsődleges elváltozásán alapul, amely fertőző-allergiás jellegű, és amelyet reumának neveznek. A reuma leggyakrabban a szív membránjait, az ízületi elemeket, valamint az ereket érinti. A neurorheuma klinikai megnyilvánulásai a reuma súlyosbodása után vagy azzal párhuzamosan bizonyos idővel megfigyelhetők. Először 1845-ben izolálták a neurorheumát, mint önálló nozológiai egységet. Ez a betegség a huszadik század közepén kapta modern nevét. Meg kell jegyezni, hogy ezt a kóros folyamatot gyakrabban észlelik nőknél, mint férfiaknál, nevezetesen csaknem háromszor. Bármely életkorú ember szembesülhet ilyen betegséggel.

Az idegrendszert alkotó szerkezetek gyulladása a reuma hátterében általában a béta-hemolitikus streptococcus testének való kitettség következménye. Így a legjelentősebb etiológiai tényező az ezzel a kórokozóval kapcsolatos átvitt fertőző betegségek. Ilyen például az angina vagy a pyelonephritis. A neurorheuma kialakulásának mechanizmusát olyan autoimmun reakciók képviselik, amelyek a kórokozónak a szervezetbe való behatolására reagálnak. A statisztikák szerint a streptococcus fertőzésben szenvedők legfeljebb három százaléka szenved később reumától.

Annak ellenére, hogy egy ilyen betegség megjelenése bármely életkorban megfigyelhető, a csúcs előfordulási gyakorisága még mindig a hét és tizenöt év közötti életkorban fordul elő. Egy másik hajlamosító tényező más meglévő autoimmun patológiák. Abban az esetben, ha egy személy közeli hozzátartozói reumában szenvednek, ő is veszélyben van.

Autoimmun reakciók hatására gyulladás alakul ki az idegrendszert ellátó erek falában és az agyszövetekben. A folyamatban lévő változások hátterében az érfalak megvastagodnak, és a mikrotrombusok közvetlenül magukban az edényekben jelennek meg. Ezzel párhuzamosan a gyulladásos folyamat más idegrendszerekre is hatással van. Az egyidejű klinikai kép közvetlenül attól függ, hogy az idegrendszer melyik része a legkifejezettebb gyulladásos reakciók.

Mindenekelőtt ennek a betegségnek a besorolása magában foglalja annak központi és perifériás változatait. A legelterjedtebb a központi változat, nevezetesen annak encephalitikus formája. Az encephalitikus forma az agy anyagának részvételét jelenti a kóros folyamatban. Ebbe a csoportba tartoznak az olyan formák is, amelyekben az agy membránja és a gerincvelő anyaga érintett. Még két különálló forma létezik – arachnoid és epileptiform.

Ennek a betegségnek a perifériás változatáról beszélve a gerincvelői gyökerek, valamint a perifériás idegek érintettségét értjük a kóros folyamatban.

A neurorheumával kapcsolatos tünetek

Mint már említettük, a neurorheuma tünetei közvetlenül attól függnek, hogy az idegrendszer melyik része érintett. Abban az esetben, ha elsősorban az agy anyaga érintett, a beteg személy érzelmi labilitás, fokozott ingerlékenység stb. jelenlétét kezdi jelezni. Hiba nélkül elég erős fejfájás jelentkezik. Egy idő után a klinikai képet hiperkinézis egészíti ki, amely kontrollálatlan tónusos összehúzódások, chorea minor stb.

Ha a gyulladásos reakció az agy membránjait érintette, olyan tünetek társulnak, mint az erős fejfájás és a külső ingerekre való fokozott érzékenység, enyhülést nem hozó hányás, nyakmerevség, súlyos esetekben pedig tudatzavar is. Ha a gerincvelő anyaga megsérül, a beteg személy motoros és szenzoros zavarokat jelez a test különböző részein. Gyakran vannak rendellenességek a kismedencei szervek funkcionális tevékenységében.

Abban az esetben, ha a perifériás idegek részt vettek a kóros folyamatban, a klinikai képet olyan tünetek egészítik ki, mint a fájdalom és a zsibbadás az érintett törzs beidegzési zónájában. Izomgyengeség és egyéb érzékszervi zavarok is jelen vannak.

Betegség diagnózisa és kezelése

Ennek a betegségnek a diagnózisa elsősorban alapos neurológiai vizsgálatból áll. Ha a kórelőzményben reuma szerepel, ez tovább egyszerűsíti a diagnózist. Ezenkívül a vizsgálati tervet lumbálpunkcióval, elektroencefalográfiával, mágneses rezonanciával vagy számítógépes tomográfiával egészítik ki. Ezzel párhuzamosan laboratóriumi vizsgálatokat írnak elő a reumás folyamat kimutatására.

Az ilyen gyulladások kezelésére nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek és glükokortikoszteroidok, valamint antibiotikum terápia javasolt. Figyelmét az agyödéma megelőzésére kell irányítani. Vitaminterápiát, pszichotróp gyógyszereket és a hiperkinézis leküzdésére irányuló gyógyszereket is alkalmazzák.

A gyulladás megelőzése

A megelőzés fő módszere az elsődleges reuma időben történő felismerése és kezelése.