Hogyan engedjük el a nagyobb gyerekeket

Vonzalom vagy függőség?

Függő viszonyban lenni a szüleiddel azt jelenti, hogy az ő véleményükre hagyatkozik, még akkor is, ha az ellentmond a saját véleményének. Ilyenkor az ember megszakította önmagával a kapcsolatot, nem bízik magában, fél hibázni, hülyének érzi magát. Minden fél, mind a szülők, mind a gyerekek, „befektetett” az ilyen önbecsülés és önbizalomhiány megteremtésébe. Az első – mert sokáig irányították a gyermek életét, és ezzel megmentették magukat a szorongástól, a második pedig – először engedelmeskedett a felnőtteknek, majd nem akart felelősséget vállalni az életért.

A felnőtt gyermekek szüleiktől függenek, ha:

• Fél vagy nem akar külön élni.
• Nem hozhatnak döntéseket az idősebbek megkérdezése nélkül.
• Azt hiszik, hogy a szülők mindent tudnak, és jobbak náluk, mert „idősebbek, ami azt jelenti, hogy okosabbak.”
• Azt csinálják, amit anya és apa mond, még ha nem is akarnak – ez fáj, szeretteik vagy barátaik elvesznek emiatt, ellentmond az értékrendnek, és így tovább.
• Életük feláldozása szüleik boldogságáért.
• Elhagyják párjukat, hogy ne hagyják egyedül az anyjukat.
• Feladja álmai munkáját, hogy szüleik ne aggódjanak vagy aggódjanak.
• Ne vállaljon gyereket, mert az anya vagy az apa szerint még nincs itt az ideje. Vagy fordítva: összeházasodnak vagy szülnek, mert a szüleik azt mondták, itt az ideje.
• Nem azzá válnak, amiről álmodtak, mert a szülők a választott szakmát nem tekintik tekintélyesnek, veszélyesnek vagy hülyeségnek.

Az ilyen kapcsolatok egy életen át tarthatnak, és az őket fenntartó emberek szenvednek.

Mit éreznek a gyerekek, ha egészséges köteléket ápolnak szüleikkel?

• Jó önbecsülésük van.
• Magabiztosak.
• Tudják, hogy nagy dolgokra képesek, és fiatal koruktól kezdve igyekeznek alkalmazni tehetségüket.
• Nem félnek élni és hibázni.
• Tanácsot kérnek a felnőttektől, de maguk hozzák meg a döntéseiket.
• Több lehetőségük van arra, hogy felfedjék képességeiket.
• Megházasodnak, gyereket szülnek, várost váltanak, amikor csak akarnak, és nem érzik magukat bűnösnek emiatt anyjuk vagy apjuk előtt.
• Tudják, hogy életük építésekor nem hagyják el szüleiket, hanem azt teszik, amire gyerekkoruktól kezdve felkészültek – hogy felnőjenek és a saját útjukat járják.
• Tisztelik szüleiket, és hálásak nekik, hogy gyermekkort adtak nekik.

Miért nem engedik el a szülők gyermekeiket?

Miért tartanak fenn függő viszonyt az anyák és az apák idősebb gyerekekkel?

• Mert félnek, hogy valami történik a gyerekkel. A kisgyermekek mindig a felnőttek irányítása alatt állnak – a szülők tudják, mi történik velük, hogyan érzik magukat, mit csinálnak. Ahogy a gyerekek nőnek, egyre nehezebb lesz irányítani őket. Emiatt az anya és az apa erős szorongást, szorongást vagy félelmet tapasztalhat. Arról van szó, hogy a gyerekkel történik valami, de nem lesznek a közelben, nem tudnak segíteni. Amikor a szülők nem birkóznak meg érzéseikkel – nem kezdenek el bízni a gyermekben, a szorongás és a félelem nem csillapodik, hanem felerősödik – öntudatlanul is olyan kapcsolatot alakítanak ki a gyerekkel, hogy mindig ott legyen. Így egy anya vagy apa elkezdheti manipulálni a gyerekeket, „beteg”, szégyellheti, megijesztheti vagy hibáztathatja őket – mindent megtesz annak érdekében, hogy a felnőtt gyerekeket „kötözze” magához.
• Mert a gyerek számukra még „baba”. Ez történik azokkal a szülőkkel, akik nem akarják beismerni, hogy az idő előrehalad, és a gyerekek felnőnek, és felnőttekké válnak. Aztán az anya és apa nem engedi el őket, semmire képtelennek, eltartottnak, hülyének tartja őket.
• Mert a gyerekek „minden” a szülők számára. Így hát okoskodjanak azok, akik egy gyermekben látják az élet értelmét, és ezért, ha felnő, és minden tekintetben külön ember akar lenni, anya és apa úgy érezheti, nincs miért tovább élni, és depresszióssá válnak. li>
• Amikor egy gyermek szülője lesz szüleinek. Ez általában hiányos családokban történik, vagy olyanokban, ahol maga az anya és az apa nem nagyon alkalmazkodott az élethez, infantilis és felelőtlen. Ha a gyerek vállalta a felelősséget az életéért – gondoskodott róla, pénzt keresett, vigasztalt, megoldotta a problémákat –, akkor amikor úgy dönt, hogy elkezdi életét, nem akarják elengedni.

Mit ne felejtsenek el a szülők?

A szülőknek emlékezniük kell arra, hogy a gyermek, akivel van, nem teljesen az övék – amíg kicsi, mindent megtesznek, hogy szeretetben és törődésben nőjön fel, majd eljön a nap, amikor el akarja hagyni a szülői családot. és készen kell állniuk arra, hogy elengedjék.

Miért? Aztán, hogy a saját útját járja, úgy építi az életét, ahogy akarja, és boldoggá válhat.

Egyes felnőttek elviselhetetlenül nehezen tudnak gondolkodni. Segíthet nekik megérteni, hogy gyermekeik csak akkor válhatnak boldoggá, ha a szívükre hallgatva és az általuk választott utat követve tudnak élni.

A szülők képesek lesznek „elengedni” gyermekeiket és szabadon lélegezni, ha maguk találnak rá okot arra, hogy miért nem tehetik ezt. Ellenkező esetben segítséget kérhet egy pszichológustól – ő segít, hogy figyeljen önmagára, és megértse, miért olyan erős a kötődés a gyermekhez.

Új kapcsolat a szülők és a gyerekek között

Mi van, ha a felnőtt gyerekek elhagyják otthonukat, és maguk kezdik felépíteni az életüket? Először is figyelned kell magadra, és fel kell kérdezned magadtól, hogyan állnak a dolgok a saját kényelmével és magánéletével? A gyermekek felnövekedésének időszaka fontos állomása lehet az esetleg feledésbe merült vagy elhagyott vágyaik beteljesülésének. Anya és apa lehetőséget kap új hobbi elsajátítására, utazás megkezdésére, egymás közötti kapcsolatok javítására, kényelmesebb életkörülmények kialakítására.

Jobb, ha a felnőtt gyerekekkel új kapcsolatokat építenek ki bizalomra és elfogadásra, áthárítva rájuk a felelősséget az életükért egyszer s mindenkorra. A szülők közel maradhatnak, javasolhatnak valamit és segíthetnek, ha a gyerekeknek szükségük van rá, de ahhoz, hogy a lehető legközelebb maradjanak egymáshoz, és fenntartsák a meleg és tiszteletteljes köteléket, jobb, ha feladják az irányítást és a vágyat, hogy beleavatkozzanak a gyerekek életébe. gyermekek.