A szelektív mutizmusban szenvedő gyermek otthon folyékonyan beszélhet, de más környezetben, például az iskolában nehéz kipréselni néhány szót. Elmondjuk, mi a szelektív mutizmus, mi okozza, hogyan diagnosztizálható és kezelhető.
Mi az a szelektív mutizmus?
A szelektív mutizmus egy súlyos szorongásos zavar, amelyben egy személy bizonyos helyzetekben nem tud kommunikálni, de más esetekben tud beszélni. Ez a rendellenesség leggyakrabban gyermekkorban alakul ki, és gyakran akkor jelentkezik, amikor a tanulók egyáltalán nem tudnak beszélni az iskolában, vagy a szünetekben beszélnek, és a tanár kérésére „elhallgatnak”.
A szelektív mutizmus több, mint pusztán szociális szorongás vagy félénkség. A gyerekek bizonyos körülmények között fizikailag képtelenek beszélni, például az osztályteremben vagy a játszótéren. Ez a rendellenesség jelentős társadalmi és tudományos szövődményekhez vezethet.
A Leideni Egyetem (Hollandia) tudósai megállapították, hogy a szelektív mutizmussal élő gyerekek 80%-ának van egy további szorongásos zavara is, különösen gyakran (69%) alakul ki szociális fóbia.
Hogy néz ki a szelektív mutizmus?
A szelektív mutizmusban szenvedő gyermekek hirtelen megdermedhetnek, miközben a szemkontaktust kerülik. A gyermek egyértelműen ideges és aggódik ilyen helyzetben. Lehet, hogy szorongó kerülő viselkedése, érzékszervi érzékenysége vagy dühös kitörései lehetnek. A szelektív mutizmusban szenvedő gyermekek a kommunikáció más formáira támaszkodhatnak, például gesztusokra, arckifejezésekre vagy suttogásra.
A szelektív mutizmus különböző módokon nyilvánulhat meg. Egyes gyerekek könnyen beszélhetnek társaikkal, de nem tanárokkal vagy felnőttekkel. Mások nyugodtnak érezhetik magukat, ha csak a családtagokkal beszélgetnek, és elzárkóznak rokonoktól vagy ismerősöktől. A gyerekek egytől egyig tudnak kommunikálni a tanárokkal, de megfeszülnek, ha valaki más hallja őket.
A szelektív mutizmus okai és diagnózisa
Szakértők szerint a szelektív mutizmusnak nincs egyetlen oka. Vannak azonban bizonyos jellemzők, amelyek az ilyen rendellenességben szenvedő gyermekekre jellemzőek. Társadalmi szorongással, félénkséggel és egyfajta temperamentummal társul, amelyben az ember kerüli azokat a helyzeteket, amikor beszélnie kell. Ez az elkerülő magatartás idővel fokozódik.
Mind a környezeti, mind a genetikai tényezők szerepet játszhatnak a gyermekek szelektív mutizmusának kialakulásában. Azok a gyermekek, akiknek szülei jelentős (különösen szociális) szorongást tapasztalnak, fokozottan ki vannak téve a szelektív mutizmus kockázatának. Ezenkívül azoknál a gyerekeknél, akiknek a szülei szociálisan nagyon elnyomottak vagy hajlamosak a gyermek túlzott védelmezésére, nagyobb valószínűséggel alakul ki szelektív mutizmus a modellezés és a képzés hatásai miatt.
A diagnózis klinikai megfigyelésen és gondos anamnézis felvételén alapul. A diagnózis kritériumainak teljesítéséhez a gyermeknek legalább 1 hónapja releváns kommunikációs nehézségekkel kell rendelkeznie, és jelentős károsodást kell okoznia az iskolában, a munkában vagy a szociális működésben.
A tünetek nem társíthatók más diagnózishoz, például autizmushoz, kommunikációs késésekhez stb. – ilyen esetekben az alapbetegséget a mutizmus egyidejű tüneteivel diagnosztizálják.
A diagnosztikai kritériumok szerint a szelektív mutizmus a következő jellemzőkkel rendelkezik:
- Folyamatos beszédképtelenség bizonyos társas helyzetekben, amelyekben beszélgetés várható (pl. iskolában), annak ellenére, hogy a gyermek más helyzetekben beszél.
- A károsodás akadályozza az oktatási vagy szakmai teljesítményt vagy a társadalmi interakciót.
- A károsodás időtartama legalább egy hónap (a kommunikációs problémák az iskoláztatás első hónapjában nem tartoznak a mutizmus kategóriájába).
- A beszédképtelenség nem a társas helyzetben szükséges beszélt nyelv ismeretének vagy az abban való önbizalom hiányával függ össze. Bár a nyelvi problémák hozzájárulhatnak a rendellenesség kialakulásához, a Kaliforniai Egyetem kutatói azt találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek nem anyanyelvük az anyanyelvük, a szelektív mutizmus csaknem 4-szer gyakoribb.
- A károsodás nem magyarázható kommunikációs zavarral (például gyermekkori fluenciazavarral), és nem kizárólag autizmus spektrum zavar, skizofrénia vagy más pszichotikus rendellenesség során fordul elő.
Szelektív mutizmuskezelés
Minden gyermek kezelési terve másként fog kinézni, és tartalmazhat kognitív viselkedésterápiát, logopédiai terápiát vagy családterápiát.
A viselkedésterápia célja, hogy segítse a gyerekeket abban, hogy megtanuljanak beszélni új környezetben, új emberekkel és új tevékenységek során. A kezelés célja a szorongás csökkentése, a megküzdési készségek oktatása és a nyelvi zavaró tényezőkkel szembeni érzéketlenség csökkentése.
A szelektív mutizmus leghatékonyabb kezelése a kognitív viselkedésterápia. Általában gyakorlatokból áll, amelyek segítenek leküzdeni a beszédtől való félelmet az egyre nehezebb helyzetekben, amíg a gyermek jobban nem tud megbirkózni ezekkel a helyzetekkel.
Nem szabad elfelejteni, hogy a család nagy szerepet játszhat a kezelés sikerében. Ez a módszer a szülői nevelés jelentős részét tartalmazza, hogy segítse őket nehéz szociális helyzetben lévő gyermekük támogatásában.
A gyógyszeres kezelés és a logopédia a szelektív mutizmus kezelésére használható egyéb kezelési formák. Az American Speech, Language and Hearing Association szakértőinek munkája szerint a logopédia célja a gyermek viselkedésének megváltoztatása azokban a speciális időszakokban, amikor nehezen tud kommunikálni. A következőket tartalmazhatja:
- Eltűnni az ingerből: először a gyermek beszél valakivel, akivel jól érzi magát, és idővel új kommunikációs partnerek jelennek meg.
- Magatartásformálás: A terapeuta azon dolgozik, hogy a gyermek aktuális kommunikációs viselkedését (pl. gesztusok/mutatás, suttogás) olyan szintre alakítsa, hogy minden helyzetben kényelmesen tudjon beszélni. Ezt jutalmakkal és pozitív megerősítéssel érik el.
- Önmodellezés: Nézze meg gyermekét, amint kényelmesen (videón) beszél különböző emberekkel és különböző körülmények között, hogy növelje önbizalmát és új helyzetekben is beszéljen.
A mutizmus egyéb típusai
A szelektív mutizmuson kívül még két fő típusa van: a szelektív mutizmus és a teljes mutizmus.
- A szelektív mutizmus az, amikor egy személy beszélni akar, de bizonyos körülmények között nem tud.
- Az elektív mutizmus az, amikor egy személy pszichológiai problémák miatt úgy dönt, hogy nem beszél.
- Teljes vagy teljes mutizmus (némaság) – egy személy semmilyen körülmények között nem beszél.
Fontos megjegyezni, hogy a mutizmus minden típusa eltérő módon nyilvánulhat meg minden gyermekben a súlyosságtól és az egyéni környezettől függően.
Tanács a szülőknek
A legfontosabb tanács a szelektív mutizmussal élő gyermekek szüleinek, hogy ne stresszeljék magukat a kommunikációs környezetben. A szakértők ahelyett, hogy szorongatnának és kényszerítenének beszélni, támogatást és dicséretet tanácsolnak. Olvassa el, hogyan pontosan, a „Ne dicsérjetek: hogyan kell helyesen dicsérni egy gyermeket, és meg kell tenni?” cikkben.
A szülők nem kényszeríthetik gyermeküket beszélésre, és megértőnek kell lenniük a kezelés során. Fontos megnyugtatni őket arról, hogy a non-verbális kommunikáció rendben van, amíg a gyerekek nem érzik jól magukat a beszélgetésben.
Ez nem jelenti azt, hogy a szülők nem bátoríthatják gyermekeiket a kezelési folyamat során, és nem próbálhatnak segíteni nekik. A kulcs az, hogy lehetőséget adjon gyermekének arra, hogy következetes és kezelhető módon szembenézzen a félelmeivel. Például, ha gyermeke csak a szüleivel fog beszélni, javasolhatja, hogy próbáljon integetni egy ismerős felnőttnek vagy rokonnak kommunikáció közben. Kezdje kicsiben, és tartson fenn olyan kommunikációs módokat, amelyek révén gyermeke támogatottságot és kevésbé szorongást biztosít.
Fontos levenni a nyomást a gyermekre, érzelmi támogatást kell nyújtani, és bátorítani kell minden olyan interakciót, amelyben jól érzi magát. A szorongás és a szorongás csökkentése a gyermekek szelektív mutizmusának terápiájának fő része.