Fekete pox és civilizáció
Amikor manapság a himlőről beszélünk, mindenekelőtt a bárányhimlőre emlékezünk – a bárányhimlőre, amelyet a herpeszvírus okoz, és egy modern ember számára nem ijesztő. De az oltás története egy másikkal kezdődik, a himlővel vagy himlővel. Ez is egy vírusos megbetegedés, amelyet a Variola major okoz, amely a fertőzöttek 20-90%-át elpusztítja, valamint a Variola minor, 1-3%-os halálozással.
A himlő olyan ősi betegség, hogy a tudósok nem értenek egyet az eredet időpontját illetően. Már 10 000 évvel korunk előtt megölte az emberi ősöket. A tudósok himlő nyomait találják a fáraók arcán. Egyszer Afrikából az egyiptomiak segítségével Indiába és Kínába költözött a vírus, majd az 5-7. században eljutott Japánba, ahol megölte a lakosság harmadát, valamint Európát. Innen a portugál és spanyol hódítók vitték a variolát a mai Amerika területére, amely jelentős szerepet játszott az inkák és aztékok civilizációinak eltűnésében. A 18. században a rabszolga-kereskedelem további tényezővé vált a fertőzés terjedésében a leendő Egyesült Államok területén.
A himlő okozta halálozás ekkor 20-60% között mozgott. A védőoltások mai ellenzőinek tudniuk kell, hogy a 18., már meglehetősen felvilágosult században Európában évente 400 ezren haltak meg himlőben (egyes források szerint akár 1,5 millióan is). A felépültek és túlélők harmada elvesztette látását, többségük pedig élete végéig elcsúfító hegeket viselt a testén. De soha többé nem kaptak himlőt.
Varioláció: egy lépéssel közelebb a vakcinához
Az emberiség csodálatos immunitást észlelt a vírussal szemben azoknál az embereknél, akik már nagyon régóta himlőben szenvedtek. A történészek szerint már Kr.e. 430-ban. e. a himlőtúlélőktől várták a betegek ellátását.
Nem meglepő, hogy az emberiség megpróbálta felhasználni ezt a megfigyelést, és előállt egy variolációs eljárással (más néven oltással), amely a betegség enyhe formáját feltételezte. Ennek a műveletnek az első bizonyítékát az ókori Kína és India dokumentumaiban találták meg. Az 1670-es forrásokban pedig például a török szultán isztambuli háremének lakóinak variálásának gyakorlatáról számolnak be. Az ok egyszerű volt: a nők legendás szépsége érintetlen maradt.
Mi az a varioláció? Az orvosok a himlős emberek gennyes kéregét használták. Ezeket a kéregeket megszárították, porrá őrölték és a bőrbe dörzsölték, bemetszették a bőrt, vagy egy egészséges ember orrába fújták. Más megvalósítási módokban egy himlőbeteg pustuláiból származó folyadékot fecskendeztek a bőr alá. Volt, akinek szerencséje volt, akárcsak a hozzátartozóik: egy könnyen beteg beteg immunissá vált a vírussal szemben. Mások azonban nem voltak ilyen szerencsések: betegségük súlyosan fejlődött ki, és ők maguk is halálos fertőzés forrásává váltak a körülöttük élők számára. A varioláció okozta mortalitás 2-3% volt. Ami persze még így is 10-szer kevesebb volt, mint maga a himlő halálozása.
A 18. század elején angol orvosok tanultak a variolációról. A foglyokon és árvákon végzett többszöri kísérlet után a királyi család tagjai átestek az eljáráson – az orvosok szoros felügyelete mellett. Ezt követően az új technika egyetemes elismerést kapott. Ausztria, Franciaország, sőt Oroszország néhány királyi személyét (II. Katalin és fia) így oltották be.
A himlőjárvány megállítására az orvosok elkezdték beoltani a hétköznapi embereket. 1757-ben a vírust egy 8 éves fiúba vitték be, egyike annak a több ezer kis angolnak, akik Anglia lakosságának variolizáló projektje alá kerültek. A fiú enyhe formájú himlőben szenvedett, és később a védőoltás alapító atyja lett. Ez a gyerek Edward Jenner volt.
Edward Jenner, fiú és himlő
A. Jenner akkori klasszikus tudós volt – inkább természettudósnak kellene nevezni. Abszolút minden érdekelte: új fajok osztályozásával foglalkozott, amelyeket a legendás James Cook kapitány hozott Angliába, kísérletezett emberi vérrel, geológiát és repülést tanult (sőt maga épített egy hidrogénballont, és 12 mérföldet repült rajta) , a kakukok, a vonuló madarak és a hibernált sün viselkedése iránt érdeklődött. Orvosi képzettségének köszönhetően Jenner tökéletesítette az úgynevezett hánytató kő megszerzésének módszerét. Útközben hegedült egy helyi klubban, és verseket írt.
Ennek a kíváncsiságnak köszönhetően Jenner olyan lépést tett, amely később új szintre emelte az emberiséget az orvostudomány területén. Egy olyan tényre gondolt, amelyet minden akkori tejeslány ismert: ha tehénhimlőt kap, akkor a halálos himlő nem lesz szörnyű. 1796-ban Jenner folyadékmintát vett egy tehénhimlős fiatal tejeslány karjában lévő pustulákból, és beadta a 8 éves James Phippsnek. 1,5 hét enyhe láz és megnagyobbodott nyirokcsomók után a fiú felépült. És 2 hónap elteltével Jenner befecskendezett egy folyadékmintát egy nagyon valódi fekete himlős beteg szöveteiből. És nem történt semmi, a gyerek nem lett beteg.
A tudós 23-szor megismételte a kísérletet, majd 2 év után publikálta kutatásának eredményeit, ahol először oltásnak nevezte az eljárást. Ugyanebben 1798-ban az angol hadseregben és haditengerészetben bevezették a himlőoltást, ami gyorsan a himlőhalandóság háromszoros csökkenéséhez vezetett.
Az új módszer Edward Jenner életének fő üzlete lett. Meglepő módon nem tett kísérletet arra, hogy meggazdagodjon, bár magánpraxisa és magánélete hanyatlásnak indult az oltás hátterében. 1802-ben a brit parlament 10 ezer fontot ítélt meg neki egy oltási módszer kidolgozásáért, majd 5 év után további 20 ezer font kiadásáról döntött. De Jenner nem kapta meg azt a pénzt. Annak ellenére, hogy módszertanát támadták és kigúnyolták, folytatta a munkát. Fokozatosan az oltás váltotta fel a variolációt. 1840-ben pedig ez utóbbit betiltották Angliában.
Vakcinázás és varioláció: mit csinált pontosan Jenner?
Jenner felfedezésének jelentősége abban rejlik, hogy azt javasolta, hogy egy nagyon fertőző (azaz erősen fertőző) vírust, amelyet beteg embertől kaptak, egy nagyon hasonló, de gyengébb vírussal cseréljenek le egy beteg tehénből. Ezt követően ahelyett, hogy egy kórokozó megtámadna egy másik fajt, és ezért ártalmatlan az emberre, egy „igazi” halálos vírust kezdtek bevenni oltásra, de nagyon legyengültek, így az nem tudott kárt okozni.
Nem Jenner volt az első, aki tehénhimlőt használt az emberi változat ellen. W. Jesty angliai farmer már 1774-ben himlőkérget használt feleségének és gyermekeinek beoltására egy himlőjárvány idején. A család megbetegedett, a szomszédokat felháborította a szegény asszonnyal és a gyerekekkel szembeni kegyetlen bánásmód… De egy idő után a szomszédok meghaltak, a Jesty család viszont nem. 1791-ben P. Plett porosz gazda hasonló módon mentette meg szeretteit.
De Jenner volt az, aki összegyűjtötte az akkoriban rendelkezésre álló összes tényt és megfigyelési adatot, és tudományos kísérletet állított fel. Ezt követően elkezdte a vírust emberről emberre átvinni. Egy tehénhimlővel fertőzött betegtől himlőkérget vett, a következő beteget pedig ezekből a kéregekből nyert porral oltotta be, nem pedig tehenekből. Útközben egyébként bebizonyította, hogy a vírus így tárolható tömeges oltásokhoz, függetlenül attól, hogy a közelben vannak beteg tehenek.
Vakcinázás más országokban
1800-ban a gyógyszert az USA-ba szállították: D. Letsom angol orvos elküldte B. Waterhouse amerikai orvosnak. Úgy tűnik, azokban az években meglehetősen kockázatos volt orvos gyermekének lenni, és akkor még senki sem hallott tudományos etikáról. Waterhouse azonnal tesztelte a világ első vakcináját 13 gyermeke közül 7-en. 6 fiú volt himlős. Ezt követően egy érdeklődő apa himlővel fertőzte meg az egyik beoltott fiút – a gyerek nem lett beteg. Aztán a tudós egy szobába helyezte egy himlőben haldokló beteggel. A fiú sikeresen túlélte apja kísérleteit – és így az Egyesült Államok beszerzett egy himlőoltást, Waterhouse pedig Jennerrel ellentétben jó pénzt keresett a gyógyszer terjesztésével.
Az Egyesült Államokban és Európában az orvosok egymás után végeztek különféle kísérleteket a vakcinával egymást követő fiúkon, és újra és újra megbizonyosodtak annak hatékonyságáról. 1812-ben már 1,25 millió embert oltottak be hazánkban a kötelező védőoltás során. Hamarosan az európai országok is bevezették a himlő elleni kötelező immunizálást.
Több évtizedes megfigyelés után azonban kiderült, hogy a tehénhimlő vírussal történő oltás nem ad életre szóló immunitást, vagyis ismételt immunizálást – revakcinációt kell végezni. És ettől a pillanattól kezdve az emberiség fokozatosan magához ragadta a kezdeményezést a betegségtől. 1967-ben az Egészségügyi Világszervezet égisze alatt hatalmas immunizálási programot indítottak. 10 éven keresztül a himlőt szó szerint eltüntették a föld színéről. 1980-ban a WHO bejelentette, hogy a világ mentes a himlőtől, vagyis a védőoltás leállítható. A Szovjetunió területén az immunizálást 1978-1982-ben megszüntették.
Edward Jenner természettudós érdeklődő elméjének és tehetségének köszönhetően a több millió embert megölő himlő lett az első olyan fertőző betegség, amelyet védőoltással teljesen fel lehetett tüntetni.